2018 december végén több határozat és törvény született mindazok visszavonásáról, amit még 2017 végén, Lázár János idején elkezdett a Kormány.
Akkor elhatározták, hogy támogatni fogják a földműveseket, hogy a termőföldjeiken könnyen és kedvező feltételekkel létesíthessenek naperőművet. Született erről kormány határozat és módosult több törvény is.
Lázár János távozása után az ügy elvesztette lendületét és a tanácstalanság vette át a helyét. Nem lehetett tudni, hogy honnan, miből és milyen módon lehet majd KÁT-ot és támogatást adni a gazdáknak.
Év végére a Kormány feladta ezt a tervet.
A 1736/2018 (XII.18) Kormány határozattal hatályon kívül helyezték azt a tavaly év végi 2125/2017-es Kormány határozatot ami elhatározta a földművesek naperőműves támogatását.
A 2018: XCIX. törvénnyel pedig hatályon kívül helyezték az 500 kW alatti naperőművek hálózati csatlakozásának megkönnyítését célzó törvénymódosításokat, például azt is, hogy a szolgáltatónak a telekhatárra ki kell építeni (3 km-ig ingyenesen) a közhálózatot.
Attól eltekintve, hogy mennyi munka és remény ment veszendőbe, én személy szerint örülök annak, hogy a búzaföldön búza marad és nem naperőmű…