Mivel csak a mi cégünknél legalább 100-150 olyan 0,5MW-os napelemes kiserőművi elképzelés jelent meg az elmúlt időszakban, ami már az új KÁT/METÁR törvény szerinti támogatásra szeretne pályázni, felmerült bennem a kétely, hogy meddig elég az 10 évre rendelkezésre álló keret. A kérdést az teszi különösen izgalmassá, hogy a tavaly év végén megjelent 2125/2017. (XII.29.)  kormány rendelet 600 db  új 0,5MW-os kiserőmű létesítését irányozza elő főldművesek részre. Lázár János  miniszter úr a Kormányinfón pedig már 3000 ilyen naperőműről beszélt.

A 2017. január 1. után beadott kötelező átvételre vonatkozó kérelmek már az új KÁT/METÁR (165/2016) rendelet, majd 2017 végétől az ezt felváltó 299/2017 korm. rendelet szerint kaphatnak ár támogatást. A 0,5 MW (500kW) alatti kiserőművek továbbra is kötelező átvételi árat kapnak, ami ma 32 Ft/kWh, legfeljebb 17 év 4 hónapra. A kiosztható keretek felső korlátját a 62/2016. (XII. 28.) NFM rendelet határozta meg. Eszerint a 2017-2026 közötti 10 évben a támogatásra felhasználható keret összesen évente 1 milliárd forintnak megfelelő támogatástartalomra elegendő. Ha valaki lemarad, az kérheti a következő év terhére a jogosultság megállapítását. Ez tehát 10 évre összesen 10 milliárd kiosztható forint, szemben az EU-nak bejelentett első verziótól, ahol még 5 évre 20 milliárdos keretről beszéltünk.

A támogatás tartalom pontos kiszámítása elég bonyolult, figyelembe kell venni a várható inflációt és kamatszinteket is, de talán nem tévedünk nagyot, ha egy átlagos éves HUPX zsinór ár és a mai 32 Ft közötti kb. 18-20 Ft különbséggel számolunk. Ha egy 0,5 MW-os erőmű átvehető termelését a MEKH által alkalmazott 1100 kWh/kWp szorzóval évi 550.000 kWh-nak vesszük, akkor egyetlen erőmű a legjobb esetben is kb. 10 MFt-ot visz el az egy évre leosztott keretből. Az 1 milliárd forint így évente 100 db (!!) 0,5MW-os erőműre lehet elegendő, összesen maximum 1000 db erőműre a következő 10 évben. Aki egy éves keretről lemarad, az kérheti a következő éves keret terhére történő megállapítást. A jogszabály itt számomra nem egyértelmű, látszólag nincs kizárva, hogy egyetlen év alatt ki legyen osztva az összes „következő” év is. Nagyon úgy néz ki, hogy ez a 10 éves keret elvileg akár a következő néhány évben elvileg akár is fogyhat. Lázár miniszter úr 3000 db erőműről szóló terveihez pedig már egészen biztosan nincs KÁT keretünk. Azaz ehhez egészen biztosan a keret emelése lesz szükséges.

Nagyon fontos kérdés tehát, hogy milyen sorrendben kerül kiosztásra az éves keret?! KÁT jogosultság megállapítását az új szabályok szerint az kérhet, akinek már van építési engedélye és jóváhagyott csatlakozási terve. Mivel ez a szabály tavaly november óta hatályos, ezért nagyon kevés olyan kérelem lehet bent, ami már ezekkel az engedélyekkel rendelkezik. Beadni be lehetett enélkül is, de a keret sorrendje szempontjából csak a HIÁNYTALAN kérelmek számítanak. Tehát a kulcs az, hogy aki idén 500kW-os erőművet szeretne, az minél előbb jusson el a jogerős építési engedélyig és a jóváhagyott csatlakozási tervig!

(Egyébként az 500kW – 1MW közötti garantált prémiumos erőművekre évi 0,5 milliárd, az 1MW feletti, pályázatos erőművekre pedig évi 1 milliárd forint van a 10 éves ciklusra. Ez a fenti egyszerű számítás szerint évente 25 db 1 MW-os erőműre és nagyságrendileg évi 6-10 db 1MW feletti erőműre lehet elegendő.)

FRISSÍTÉS 2018. február 17.

A MEKH publikálta az eddig beérkezett kérelmek számát, amiből kiderül, hogy ha a már bent levő 189 db hiánypótlásra váró 500 kW alatti kérelem mind megkapja a pozitív határozatát, akkor az idei keret már el is fogyott, sőt 200 milliót már a következő évből költhetünk. Hiánytalan kérelem egy sincs az adatközlés szerint, azaz az nyer idén, aki előbb beadja/teljesíti a hiánytalan kritériumot. A MEKH táblázat letölthető ITT, az Adapublikációknál.