Idén januártól a napelemekre és az inverterre környezetvédelmi termékdíjat kell fizetni. A médiában hatalmas vihart kavart termékdíjat néhány piaci szereplő egyenesen az iparág elleni merényletnek bélyegezte. Szerencsére ez nem igaz.

Tény, hogy napelemek 100%-ban újrahasznosíthatóak, azonban az újrahasznosításnak is vannak költségei. Ezt a költséget valakinek állnia kell akkor is, ha ezek csak 30 év múlva fognak felmerülni. Ezért – sok fórummal ellentétben – mi magával a termékdíj fizetési kötelezettséggel egyetértünk. Az is helyes, hogy ezt a díjat most szedik be, a forgalomba hozatalkor. Ha az élettartamuk végén próbálnának szemétdíjat szedni érte, az csak az erdőkben illegálisan elvesztett műszaki hulladék mennyiségét növelné.

Tény ugyanakkor, hogy a termékdíj mértéke hazánkban logikátlanul magas. A napelemeket a szórakoztató elektronikával sorolták egy kategóriába, aminek eredményeképpen a díj duplája, mint például az akkumulátoroké. Hazánkban így közel nyolcszoros díjat fizetünk erre, mint például Franciaországban.

Ennek ellenére a rendszerek ára nem fog észrevehetően emelkedni emiatt. A termékdíj panelenként 2200,- Ft körüli. Cégünk 2015-re igen kedvező árakat kapott a beszállítóktól, aminek eredményeképpen nálunk az árak még a termékdíjjal együtt is kedvezőbbek, mint tavaly ilyenkor.